Volunteer Motivation

A motiváció olyan belső állapotként jelenik meg, amely meghatározott célok teljesítése irányába viszi az embereket, akik ezáltal céltudatos magatartást valósítanak meg. Általános kategória, amelyet a szükséglet, valamint a szükséglet legyőzésére és kielégítésére irányuló magatartás közötti leírására használnak. Nagyon röviden így foglalhatnánk össze annak a könyvtárnyi szakirdalomnak az eredményét, ami a kérdéssel foglalkozott. A motivációk kutatása a pszichológia és a szociálpszichológia központi témája.
Az önkéntesek – vagy tágabb értelemben a segítségnyújtás – motivációinak vizsgálata is először a pszichológusok figyelmét keltette fel.  majd később a társadalomtudományok is kutatni kezdték a segítségnyújtás – az önkéntesség –  okainak, indítékainak társadalmi vonatkozásait.
Az önkéntesség olyan jelenség, amely végig kíséri az emberi történelmet, minden korban voltak emberek akik önként, fizetség nélkül segítettek másoknak – és ahány fajta önkéntes annyi fajta indíték. Az általános tapasztalatot is alátámasztó tény, hogy az önkéntesség erőteljesen érték, norma, hitrendszer alapján vezérelt cselekvés.
Miért vált fontossá az önkéntesek motivációinak vizsgálata?
Nyugat-Európában a jóléti állam válságát követően,  Kelet-Európa országaiban pedig a szocializmus összeomlása után az önkéntesség értelmezése, valamint társadalmi, gazdasági, politikai szerepe és jelentősége a kutatások egyik központi témája, mivel a“civil reneszánsz“  és az önkéntesség terjedése olyan kérdéseket vetett fel, amelyre a társadalomtudományoknak is választ kellett adniuk.

Az önkéntességgel foglalkozó, főleg nemzetközi szakirodalomban, széles vita alakult ki arról az elmúlt évtizedekben, hogy mennyiben az önkéntes „saját“ választása,  indítékai, motivációi vagy a külső körülmények, lehetőségek „a meghívás“ befolyásolja azt, hogy miért és milyen tevékenységi területeken lesz valaki önkéntes.
Az elmúlt több mint félévszázadban megváltoztak az önkéntességi „szokások“. Ma már nagyon kevés „magányos“ önkéntest találunk, a legtöbb önkéntességet vállaló igyekszik ezt szervezett keretek között megtenni. Az önkéntesség átalakulása a „komoly szórakozásból“ szinte foglalkozásszerű tevékenységgé az egyik jelentős változás. Másrészt olyan „új fajta önkéntesség/önkéntesek“ (Hustinx 2001) jelentkeznek a szervezeteknél, akik már kevésbé érdekeltek a tradícionális, reguláris, rendszerezett önkéntes munkában, hanem sokkal inkább igyekeznek célirányos, nagyobb szabadságot jelentő  munkákat végezni. Az új önkéntesek sajtságos típusát képviseli a „forgóajtó önkéntes“, aki az egyik divatos tevékenységtől a másik divatos tevékenység felé megy.
Mindezek a kérdések az önkénteseket fogadó civil szervezeteket is kihívások elé állítják, hiszen nagyon sok szervezet önkéntesei nélkül nem tudná teljesíteni a helyi közösség, a társadalom felé vállalt misszióját.